Leginkább a médiaműveltség az a terület, ahol ezt kezelni lehetne, de ez a terület méltatlanul elhanyagolt a tartalmi szabályozásban, mint ahogy probléma az is, hogy kevés médiatanár van, az utánpótlásuk pedig nem biztosított. Pedig azért is szükség lehetne rájuk, hogy a fiatalokat felkészítsük arra, hogy felismerjék a propaganda manipulációját, meg tudják különböztetni a tényeket a véleményektől. Ez is globális probléma, a PISA felmérése alapján a fiataloknak kevesebb, mint egytizede tudja biztonságosan megkülönböztetni a véleményeket a tényektől.

A szövegértés mindennek az alapja, ennek fejlesztése pedig nem pusztán a magyar órákon, de máshol is folyhatna. A magyar oktatás a tantárgyak merev struktúrájába merevedve ezt a feladatot a felső tagozaton már elengedi, miközben más országokban ez folyamatosan zajlik. Az olyan tehetséggondozás, amely elsősorban a tantárgyi- és sportversenyekben merül ki, éppen, hogy nem segíti a kreativitás és a szoft készségek fejlesztését. Ott, ahol hibázni nem szabad és a kísérletezésre és gondolkodásra nem jut idő, ott nem szökken szárba az innovativitás. A mások kultúrája iránti érdeklődést és tiszteletet pedig nem igazán segítik a tárgyilagosságot feladó provinciális szemléletű egyentankönyvek. Arról nem is beszélve, hogy a kritikai gondolkodás fogalmát az utóbbi tizenkét évben kiirtották minden tanügyi dokumentumból, és azt a megértő gondolkodás fogalmával helyettesítették. Az érzelmekre pedig nem sok figyelmet szentel a hivatalos oktatás. Pedig a gyors változások közepette a stressz és a bizonytalanság növekedésével a megküzdéshez szükségesek a társas-érzelmi képességek. Jó lenne, ha - ahogy egy másik tanulmányban én is bemutattam -, a gyerekeink jövőjének nem a saját múltunkat képzelnénk el. A jövősokkból való kijutásra az oktatás és tanulás gyökeres átalakításán át vezet az út, soha nem látott lehetőség előtt állunk, kérdés, hogy megragadjuk-e a lehetőséget.