A MEK és a nagy könyvtárak további digitális gyűjteményei, az Arcanum dokumentumtárai és az egyetemek repozitóriumai kettős helyzetet teremtenek: az átlagfelhasználóban egyre inkább tudatosul, hogy - ha nem is teszik gyakran, de - van hova fordulniuk otthonról, vagy telefonjuk képernyőjén keresztül: léteznek nagyszabású digitalizálási projektek a magyar kultúra és tudomány örökségének hozzáférhetővé tételére. A könyvtárosok pedig a fejlődés eredményeként elfogadják, hogy a dokumentumok közzétételére e digitális dokumentumtárak kínálják a korszerű, hatékony, hosszú távon fejleszthető gyakorlatot.
Számolnunk kell azonban azzal is, hogy a hagyományosan sokszintű tájékoztatás könyvtári feladatkörét mindkét szemszög megkérdőjelezheti: az olvasók kevésbé igénylik a könyvtártól, hiszen személyes, virtuális eszköztáruk részeként létező, jól kereshető, elérhető archívumokat tételeznek, a létrejött befogadó digitális tárak pedig előre tervezett automatizmusuk okán nem is számol(hat)nak azzal a közvetlen, rugalmas és személyes tájékoztató kapcsolattal, amely egy-egy gyűjteményrész és szakértő könyvtárosai között korábban működött.
A közvetlen könyvtáros-olvasó kapcsolat lehetséges csatornái így felértékelődnek: a könyvtár valós tere és a közösségi média mellett az alkalmi webfelületek létrehozása, a részgyűjtemények megosztható bemutatása és a tematikus honlapok készítése új szerepet kaphat munkánkban. (Fodor János)