(Egy éve írtuk, azóta is nagyon ajánljuk.)

Az akadálymentesítés 100 évvel ezelőtt azt jelentette a múzeumokban, hogy időnként kerekesszékes emberek csoportját hozták a belső terekbe - kezdte előadását Maria Chiara Ciaccheri, a Museum@Digit 2020. konferencián (Az egyenlő hozzáférés a jövő: mit tehet egy múzeum? - magyar felirattal). - Ma az akadálymentesítés legfőbb célja, hogy a környezet és a szolgáltatások minőségének fejlesztése által azokat minél többen használhassák. Ez minden munkatárs feladata; mindegy, hogy mi a kutatási területe, hogy a digitális kommunikáció világából, oktatásból, vagy a múzeumi oldalról érkezik-e. Ugyanis annyi emberrel kell kapcsolatba kerülnünk mindannyiunknak, ahánnyal csak lehet.
Lényeg, hogy az akadálymentesítés célcsoportja nem csak azok, akik kívül esnek az "átlagon". Tehát meg kell változtatnunk gondolkodásunkat az "átlagról". Nézzük példaként a látogatóinkat (az ún. tervezés perszónákkal eljárással):
- Sara 25 éves, és nem érti meg az összetett feliratokat.
- Marta könnyen elfárad.
- José menekült, és az anyanyelve nem az, amit a múzeumban használunk.
S ha így, sorra végignézzük a közösséget, láthatjuk: mindenki speciális élethelyzetű valamilyen szempontból. Tehát sokféle ember van, és ezek az emberek mi vagyunk. Ez az akadálymentesítés. Mi vagyunk a közösség, a barátaink, kollégák, emberek, akiket közvetlenül nem ismerünk, ők a közösségünk. Nagyon jól tudjuk, hogy különbözünk egymástól. Különböznek igényeink. Ez azt is jelenti, hogy könnyen akadályokba ütközünk a múzeumban, utcán, vagy éppen konferencián. (ref.: MG)