SzavazásA külföldi könyvtári tapasztalatok, jógyakorlatok...
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Akár partner is lehet a(z iskolai) könyvtár a kritikai gondolkodás oktatásában
Címkék: kritikus / kritikai olvasás, gondolkodás (2013-) | tudásstratégia (2015.05-) | oktatás, tanulás |
Fenyő D. György, Páll Csilla és Kovács Kálmán irodalomtanárok szerint a hiányok és a problémák ellenére az iskola elsődlegesen még mindig a szocializáció és a tudásátadás terepe. Páll szerint az iskola az oktatáson kívül számos szociális és erkölcsi példát fel tud mutatni, ami aztán a diákok életében követendő lehet. "Ha a szülővel közösen együtt haladunk, hasonló értékeket képviselünk, akkor ha vannak olyan értékek a gyereknél, amelyek mondjuk eltolódtak, ezeknek a helyretételét is felvállalhatja az iskola" - mondta a nyíregyházi Krúdy tanára.
Fenyő D. szerint a tudásátadást is érdemes kiemelni, hiszen a családok egy része nem tudna közvetíteni olyan tudást, amit a gyerekek az iskolában megkaphatnak. "Ami pedig még ennél is fontosabb, hogy az egészet rendszerezetten, súlyozottan kapják meg. Az iskolai tudás ebben különbözik mélyen és alapvetően attól, mint amikor valaki böngészget az interneten. Mert ott valóban bármi megtalálható, és éppen ezért az iskolának azt kell megtanítania, hogyan kell keresni, mit érdemes keresni, hogyan kell súlyozni, mi fontos és mi nem fontos, hogyan kell kritikával olvasni, hogyan tudom a forrásokat megkülönböztetni, hogyan tudom az olvasottakat általánosítani, hogyan tudom lefordítani más körülményekre, más korszakokra, hogyan tudom lefordítani a saját életemre. Ezt adja az iskola, és ez pótolhatatlan." Ehhez hozzájön a kritikai gondolkodás és kritikai attitűd, amihez mindhárom tanár szerint tudásra, ismeretekre van szükség, anélkül nem működik. Fenyő D. úgy véli, hogy "egészen bizonyos, hogy gondolkodni, elemezni, kritikusan gondolkodni az iskola kell, hogy megtanítson." Annak, hogy az iskola ezt a feladatát ma is el tudja végezni, a Radnóti tanára szerint az az oka, hogy "a társadalom nem engedelmeskedik igazán a tanári szerepet beszűkítő oktatáspolitikának. Ha valaki egész pontosan mindazt teljesíti, amit előírnak, és úgy teljesíti, ahogy előírják, akkor nincs már tere. De én azt látom, hogy a tanárok sokkal felnőttebbek, autonómabbak, jól akarják végezni a munkájukat. Azért morognak és csikorgatják a fogukat, mert jól akarnak tanítani, ahhoz pedig megfelelő szellemi tér és szabadság kell." |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |