Gyurgyák János: Racionálisnak tűnt, hogy azon a kis szegmensen, amit a szak- és tudományos könyvkiadás jelent, az államnak van tennivalója. Elvégre működő műhelyeknek juttatott, és ezért jól hasznosuló 200-300 millió forintról lenne szó évente. De közben megszilárdult Magyarországon egy autokratikus állam, s nem biztos, hogy nekünk olyan nagyon jó lenne, ha erre a piacra az állam belépne. Nem akarjuk elveszíteni az autonómiánkat. Márpedig az általános és a középfokú oktatást kiszolgáló tankönyvkiadásban éppen ez történt. Finanszírozza a kormány, viszont ő mondja meg, mi jelenjen meg. A magyar könyvkiadás azon kevés terület közé tartozik, ahol még megmaradt az autonómia, s nagyon nem szeretném, ha ez alapvetően megváltozna. Persze ennek a szakkönyvkiadók esetében ára van: A Kutyák dala helyett énekelhetjük a Farkasok dalát, amíg fel nem kopik az állunk.
Azt hiszem, ez a meccs lezárult. Aki a tudományos életben előre akar jutni, annak nemcsak tájékozódnia, de publikálnia is angolul kell. Alapvető kérdés, hogy a miénkhez hasonló kisebb ország mit kezd ezzel? A holland vagy a skandináv modell mindent, ami angolul elérhető és használható, egy az egyben átvesz. Hogy ez nálunk is működhessen, egy sor döntést meg kellene hozni annak érdekében, hogy legalább a társadalom felső egytizede kétnyelvű legyen. Az ilyen döntésektől azonban még nagyon messze vagyunk. Különben is nehezen tudnám elképzelni, hogy a magyar történelemről, irodalomról, néprajzról szóló könyveket Angliában adják ki.
Az idei könyvfesztiválon indul az Osiris Társadalomtudományi Könyvtár, 100-150 nélkülözhetetlen könyvet tervezek a sorozatba. Egyik részét vagy mi, vagy mások már megjelentették, és most új kiadásban látnak napvilágot. A másik felébe a humán és társadalomtudományok körében az elmúlt években külföldön megjelent, de magyarra még le nem fordított alapművek kerülnek be. Ezt szeretném letenni, mint egy csokrot a magyar értelmiségi szakkönyv-kiadás sírjára.