Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Amikor dolgozni kezdett, 15 beiratkozott olvasó volt, ma már több mint 250

Pál Apollónia négy gyerek édesanyja, és amikor meghirdették a könyvtárosi állást a faluban, azonnal jelentkezett, habár végzettsége szerint közgazdász. Gyerekei büszkék arra, hogy ő Bögözben a könyvtáros, és munkája eredményes, hiszen amikor dolgozni kezdett, 15 beiratkozott olvasó volt, viszont ma már több mint 250-en vannak.
- Mióta működik a könyvtár Bögözben?
- A bögözi könyvtár link 1958 óta működik. 2018-ban ünnepeltük a 60. születésnapját, akkor kaptunk is új könyveket a somogyudvarhelyi testvértelepüléstől, szükség is volt rá. Amikor idejöttem, 2016 nyarán, 3650 kötet volt, azóta 1650-et bevételeztem. Ebből mintegy 300 kötet volt teljesen új, ennek több mint felét az önkormányzat segítségével szereztük be, a többit pályázatokkal vásároltuk meg. A fennmaradó rész adományokból került ki, a Mikes Kelemen Programból, hagyatékokból. Amióta itt vagyok, 500 könyvet írtam le a leltárról, mert annyira régi, elhasznált kötetek voltak, hogy muszáj volt megválni tőlük. Amiket sajnáltunk kidobni, azokat felhasználtuk a képpoézis alkotói pályázatunkon, ezt a tavaly szerveztük meg először, idén másodszor. Azt is mondhatnánk, hogy a fölösleges könyveknek ez az utolsó fellángolása, több fiatal és lélekben fiatal községlakó is jelentkezett és vitt el könyveket, hogy alkosson belőle valamit. A tavaly elkészült művek azt bizonyítják, hogy a fiatalok nagyon kreatívan fel tudják használni a régi könyveket.

... Így rendeztük meg az első Termelés és marketing nevű versenyt, amelyen az általános iskolás gyerekek mézeskalácsot sütöttek, és meg kellett védjék, hogy miért az övék a legszebb, a legfinomabb, a legjobb. Az aligazgató javaslatára a gyerekek ezeket a mézeskalácsokat odaajándékozták az egyedül élő időseknek. Ez a verseny decemberi hagyomány lett, már négyszer is megszerveztük, de a járvány miatt az utóbbi két évben elmaradt. Azért jó ez a verseny, mert nem erőltetett. A gyerekek várják, készülnek rá, már korán megszervezik a csapatokat. Nekem az a jelmondatom, hogy a tudás tapasztalat, minden más csak információ. Azt akartam, hogy a gyerekek megtapasztalják, hogy milyen elkészíteni a mézeskalácsot, meg kell szerezniük egy jó receptet, mérnek, számolnak, csapatban dolgoznak, és a legszebb mézeskalácsokat elajándékozzák. Nagyon sokféle kompetenciát fejleszt ez a verseny, és a gyerekek jókedvvel vesznek részt rajta, főleg azért, mert itt azoknak a tanulóknak is sikerélményük van, akik az iskolában nem jeleskednek.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról