SzavazásEgy szakmai előadás célja, hogy...
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Átadták a gyulai könyvtár felújított gyermekrészlegétA könyvtári világnak meg kell újulnia, az intézményeket közösségi színtérként kell működtetni - mondta Fekete Péter kulturális államtitkár kedden Gyulán, ahol átadta a Mogyoróssy János Városi Könyvtár link felújított gyermekrészlegét.
Mint a politikus hangsúlyozta, a gyerekeket vizuális robbanás éri, a nyomtatott könyvek kiesnek a kezükből, ebben a környezetben kell a könyvtáraknak versenyezniük értük. Gyulán jó választ adtak erre a kihívásra - jegyezte meg. Fekete Péter kiemelte, hogy a kulturális ágazat részéről soha nem látott összefogás mutatkozik az Ukrajnából érkező menekültek iránt. Színházak, könyvtárak kisbuszai állomásoznak a határnál, az intézmények gyűjtéseket szerveznek, a Nemzeti Művelődési Intézet kidolgozott egy applikációt a szálláshelyek elosztására, a Nemzeti Színház befogadta a teljes beregszászi társulatot, a kijevi és a harkovi artistaképző Budapestre költözött - sorolta. Kovács József, Békés megye 3. választókörzetének fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a beruházással azonosak lettek a gyermekkönyvtár minőségi körülményei a nívódíjat is nyert felnőtt olvasótermével. A politikus felelevenítette, hogy az épület egykor városháza, majd román iskola volt, az emeleti, felnőtt olvasótermet 1986-ban adták át. Az országgyűlési képviselő elmondta, a városi könyvtár gyermekrészlegének felújítását az államtitkár saját keretéből biztosított 15 millió forintos támogatásból valósították meg. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |