- Miért tartotta fontosnak a pedagóguscentrikusságot?
Pénzes Ottó, iskolaigazgató: - A pedagógus az egész életével - tehát nem csak a szakmai tudásával - áll a gyerekek elé. A felnövekvő generációk példaképként tekintenek rá. Bármit tesz, ők úgy szocializálódnak, hogy ezt az egész életével előttük álló személyt követik. Na most, hogyha a pedagógus - rendelkezzen bármilyen nagy szaktárgyi tudással, de - lelkileg megnyomorított, megalázott, a szülők kénye-kedvének kitett, a hatóságok, a tankerületi intézmények által ugráltatott ember, akkor mit fog sugározni a gyerekeknek? Ezt a nyomorúságot, ezt a kiszolgáltatottságot, ezt a megalázottságot. Én pedig azt mondtam, hogy az első dolgunk az, hogy megtanítjuk egyenes derékkal, felemelt fejjel járni a pedagógusokat. Meg kellett tanulni a szülőknek azt a nagyon egyszerű, második alapvetést, hogy márpedig a tanító szava szent.
Nem étterembe érkeznek, hogy megrendeljék, amit szeretnének. Mi, az intézmény dolgozói vagyunk felkenve arra, hogy tudjuk és a legjobb tudásunk és legjobb emberségünk szerint megadjuk a gyermekeknek azt, ami ebben az életkorban kell nekik, és ami jár nekik. Ugyanis 14 éves korra az alapvető személyiségjegyek kialakulnak. Hogy a gyerek ekkor kivel találkozik, mit lát, milyen mintát fog követni, az élet-halál kérdése. Hogy a családban mit lát, arra kevés befolyásunk van. Viszont az iskolában, ahol az életének egy jelentős részét eltölti, ott nagyon nem mindegy, hogy milyen szellemiségben nevelik, vagy állnak előtte. Az én felfogásom szerint mindenki pedagógus, aki az iskolában a gyerekek között mozog. A karbantartók, a takarítók, az iskolatitkárok és a konyhások is. Tehát én mindenkivel egyeztettem, hogy milyen nagy a felelőssége, mert gyerekek között dolgozik. És ebből nem is engedek. Felkészítettük a portásokat is, hogy hogyan köszöntsék a gyerekeket, a szülőket. Nagyon fontos, hogy az első ember, akivel a gyerek reggel találkozik, hogyan fogadja őt. Ez az ember pedig a portás.
- Miben nyilvánul még meg a pedagóguscentrikusság?
- A pedagógusaim munkájába senki nem szól bele, tehát a legjobb meggyőződésük szerint dolgoznak. Nekem az a fontos, hogy egy tanító, egy tanár hitelesen tegye, amit tesz. Ne kelljen megerőszakolnia magát, mert az indikátorok szerint neki most éppen eszközt kellene használni, vagy csoportbontásban kéne dolgozni - ő csak dolgozzon úgy, ahogy azt a leghitelesebbnek, legjobbnak látja. Egyetlen egy kikötésem van a tantestület és a dolgozóim felé, amit, ha betartanak, onnantól kezdve teljes szabadságban dolgozhatnak. Mégpedig az, hogy a gyermek emberi méltóságát, önérzetét, önbecsülését semmilyen formában megbántani, megsérteni nem lehet! Nincs az az ok, amivel ezt megtehetnénk. Mondhatnánk úgy is, hogy aki tudja a másik embert szeretni, az azt csinál, amit akar.