A [az információs szakemberek képzését szolgáló] mozgalom születése 1992-re esett (University of Michigan), ahol a tanszéket alaposan megreformálták 1996-ban, majd a tíz legnagyobb képzőintézmény 2002-től Information Schoolnak vagy iSchoolnak kezdte nevezni magát.
Az iSchooltól már csak egy lépés volt az adminisztrációt végző iCausus, majd az iConference létrejötte. 2015-ben 65 könyvtárosképző intézmény lett a rendszer része; a legtöbb (27) az Egyesült Államokban, 21 Európában, 3 Ausztráliában, 1 Ugandában, a többi Kanadában és Ázsiában működik, és komplex egészként kezelik a könyvtári, média-, újságírói, kommunikációs információkat és a hozzájuk tartozó technológiákat, amit a mindennapi, illetve a könyvtári gyakorlatban alkalmazni kell.
A témáról írt disszertáció (Wedgeworth, 2013) vizsgálatai alátámasztják, hogy e képzőintézmények feltételei sokkal jobbak, mint a többié, ezért oktatásuk is színvonalasabb. (Sok hallgatójukból lett felső vezető.) Más képzőintézménnyel összehasonlítva érdekes, hogy a hallgatók létszámát, az oktatók felkészültségét tekintve sok a hasonlóság vagy azonosság, de az iSchoolokban nagyobb hangsúlyt kap az információszervezés és a vezetés oktatása, rendszeres és másfajta a minőségbiztosításuk. Ez a különbség feszültséget is kelt; ennek hangot is adtak az oktatók, akik szerint változtatni kell az ALA túl részletes, nehézkes és költséges minőségbiztosítási gyakorlatán. A szemléletbeli különbségek már 2009 óta feszültségeket keltenek, noha hosszú távon a párbeszéd gyümölcsöző és reményteljes lenne. (Az iSchoolok: az információ, a technológia és az egyén; ref.: Pajor E.)