Több magyar egyetemen is "helyzet van" ezekben a hetekben-hónapokban, sőt, akad, ahol már évek óta tart az a bizonyos helyzet. Ezekben az intézményekben a legbiztosabb pont a bizonytalanság: nem egészen tudni, mi lesz, sem azt, hogy mikor, sem azt, hogy kikkel. Az átláthatatlan köd mindent beborít, ami azt jelenti, hogy az érintett egyetemeken belül és kívül kevesen is keveset tudnak a jövőről.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) február 28-án véget ért egy korszak, de az új modellről nem sejthető, milyen lesz.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) méltatlan helyzetben, a működőképesség határán, napi pénzügyi gondok közepette február végén választott új rektort, akitől azt remélik, hogy javít az állapotokon: Darázs Lénárd a múlt héten már béremelésekről is megállapodott a fenntartóval, kérdés, mire lesz ez elég.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (LFZE) több mint másfél év után, február közepén írták ki ismét a rektori pályázatot, hiszen most nincs rektora az intézménynek.
A Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE), ahol elszomorító az anyagi és infrastrukturális helyzet, hetek óta fórumokat tartanak a hallgatók, mert úgy sejtik, hogy a fejük fölött valami készül, nem meglepő módon a modellváltás, és szeretnék érteni, hogy az mivel jár.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) rendben lévő körülmények között, korrekt finanszírozás mellett folyt az egyetemi élet, egészen addig, amíg a kuratórium vezetője sorozatos önkényes döntéseivel át nem lépett egy határt, amire a hallgatók egy emberként mozdultak meg. A MOME-t a felsőoktatási modellváltás mintaintézményének szánta a kormány, de az egyetem mostani helyzete jól illusztrálja, hogy miért összeférhetetlen az úgynevezett KEKVA-struktúra (az egyetemek közérdekű vagyonkezelő alapítványok által való működtetése) és az egyetemi autonómia.