Egy blokkláncrendszerben nincs hagyományos értelemben vett központi adatbázis, helyette a hálózatot alkotó csomópontok (node) mindegyike duplikálja az adott adatbázist; minden feltöltött és titkosított adatblokk jelen van a hálózat összes tagjánál, folyamatosan szinkronizálva a változásokat. Így információvesztés esetén a hálózat bármelyik csomópontjáról visszaállíthatók az esetlegesen elvesztett adatok. Minden egyes tranzakciót egy hash-értéknek nevezett titkosított kódsor azonosít, amelyet a blokklánc rejtjelező algoritmusa generál. Ezzel a blokklánc megfelel az átláthatóság követelményeinek és a privát igényeknek egyaránt. (...) A teljes hálózaton folytonosan duplikálódó adatok miatt elméletileg az adatvesztés egyetlen módja a privát kulcs elvesztése, cserébe viszont a teljes hálózat a decentralizáltság és a titkosítás következtében nem manipulálható, bár a teljes biztonság ennél a hálózati formánál sem garantálható (a Stanfordi Egyetemen a LOCKSS projekt keretében végzett kutatás szerint).
Közgyűjteményi kontextusban említésre méltó esemény volt, amikor 2018-ban az egyesült államokbeli Múzeumi és Könyvtártudományi Intézet (Institute of Museum and Library Sciences) támogatásával a San Jose-i Állami Egyetem elkezdte felmérni a blokklánc-technológia könyvtári felhasználhatóságának lehetőségeit. A metaadattárak, a közösségi alapon szerveződő gyűjteményrészekhez kapcsolódó protokollok kialakítása és a jelenleginél hatékonyabb digitális jogkezelés területén jelenhet meg a blokklánc a könyvtárszakmában. (...) Így kevesebb személyes adatra lenne szükség a könyvtári szolgáltatások igénybevételéhez (összhangban a korszerű adatvédelmi elvekkel). Közös katalogizálásnál a blokklánc segítségével hatékonyabb bibliográfiai metaadatokat lehetne szolgáltatni, amelyek szerkesztése, karbantartása a hálózat összes csomópontján egyidejűleg megtörténne. A digitális javak tartós megőrzésének blokkláncalapú technológiájára jó példa az angliai Surreyi Egyetem ARCHANGEL projektje, amely az Etherum blokkláncot alkalmazza a digitalizált közgyűjteményi tartalmak megjelölésére, tanúsítva, hogy autentikus digitális példány készült egy bizonyos műből. Az álhírek és a képmanipuláció korában ez garantálhatja egy dokumentum hitelességét. (ref.: Bódog András)