SzavazásCsak szolgáltatunk vagy gyártsunk is információs tartalmakat könyvtárosként?
KIT hírlevél évfolyamok2025
|
Bővült az erdélyi digitális tudománytár, a DigitékaRepertóriumok, adatbázisok, szövegtárak, filmek és életút-interjúk is elérhetők már az erdélyi digitális tudománytárként működő honlapon, a Digiteka.ro-n, emellett a már meglévő kategóriák is jelentős adatmennyiséggel gyarapodtak az elmúlt egy évben - közölték hétfőn a működtetők.
- Romániai magyar társadalomtörténeti irodalom bibliográfiája az 1947 és 2018 közötti időszakból, ebben a magyar nyelven megjelent, Romániára vonatkozó társadalomtörténeti cikkek irodalomjegyzéke böngészhető. - A digitális szövegtárak kategóriája is 2021-ben létesült. Ebbe olyan tematikus gyűjtemények kerülnek, amelyeket egy-egy kutatási terület elméleti szakemberei (történészek, szociológusok) állítottak össze, és tartalmazzák az illető tárgykörben nyomtatásban megjelent tudományos szövegeket, kutatási eredményeket - magyarázta Ferenczi Szilárd, a projekt felelőse. - A Film kategóriában a Digitékán elérhető két dokumentumfilm és két némafilm-rekonstrukció is az egykori kolozsvári filmgyár alkotásai közül. A Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménye kutatási céllal erdélyi magyar életútinterjú-adatbázis építésébe kezdett. A program elsősorban olyan életpályákat dokumentál, amelyek a helyi magyar közösségek önszerveződésének története szempontjából lehetnek fontosak. Az életút-interjúknak csak a listája érhető el a honlapon, kizárólag kutatási célra használhatók. 2021 folyamán a sajtógyűjtemény főként kolozsvári napilapokkal, valamint folyóiratokkal bővült. A tartalmi gyarapodás mellett decembertől a honlap keresőfunkciója is hatékonyabbá vált. Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke közölte, hogy a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárral kötött együttműködési megállapodás keretében 2022-től a könyvtár tulajdonában levő jelentős mennyiségű magyar sajtóterméket fognak digitalizálni és ingyenesen hozzáférhetővé tenni. A tudománytár létrejöttét Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatta. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |