Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Brit közkönyvtári konzorciumok felmérése (s mit tudnak a hazaiak?)

A brit közkönyvtárak elsősorban papíralapú illetve CD-ROM-dokumentumok beszerzését végzik (szemben a felsőoktatásiakkal, akik az elektronikus folyóiratokért szövetkeznek). Két konzorciumi stratégia van kialakulóban, egy a szolgáltatásokat szabványosítja, a másik a kiválasztás szempontjait (az utóbbi részletezve). Az elektronikus dokumentumok szolgálata még nem integrálódott a könyvtárak hagyományos szolgáltatásába. A tanulmány megállapítja azt is, hogy taktikai szempontból jobbnak látszik a szolgáltatókkal nem területi, hanem felhasználói közösségből kiindulva tárgyalni.
-- A hazai köz- és szakkönyvtárak konzorciumainak dokumentum-beszerzése szintén jelentős, ám a közpénzekből beszerzett állományok meglétét és helyét túlontúl nehéz azonosítani -- főképpen a használóknak. De még a könyvtári rendszerben sincs olyan kimutatás, hogy mely könyvtárban milyen adatbázisok találhatók, melyikhez hol érdemes keresni. Miközben panasz hangzik el, hogy unikális dokumentumokat is le kell mondani, magunk sem tudjuk biztosan, hogy mi az unikális. (MG)

Hírforrás: Ball: Public libraries and the consortium purchase of electronic resources. Electronic Library. Ref.: TMT, 2004/9., r.: Koltay T.
2004. szeptember 29.  •  Továbbküldöm a hírt
Link e hírhez:
http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=brit_kozkonyvtari_konzorciumok_felmerese_s_mit_tudnak_a_hazaiak)
Régebbi hírforrás(ok): Ball: Public libraries and the consortium purchase of electronic resources. Electronic Library. Ref.: TMT, 2004/9., r.: Koltay T.
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról