Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Budapesti neonreklám-történelem - az ELTE BTK projektje is hozzájárult

Bízva abban, hogy ki tud bontakozni a főváros által is támogatott civil kezdeményezés, összegyűjtöttünk egy jó adag még meglévő budapesti fényreklámot, amikre ráférne egy alapos felújítás.
Az elmúlt három évtizedben nem sikerült igazán hatékony neongyűjtő és -mentő projektet indítani. Miközben például Varsóban lelkes civilek külön múzeumot tudtak létrehozni a lengyel főváros támogatásával, addig itthon csak az Elektrotechnikai Múzeum tudott a maga szűkös forrásaival 20-25 neonreklámot megmenteni, illetve elszórtan más múzeumok gyűjteménybe kerültek neonok (a Bábszínház Andrássy úti pálcikaembere például a Kiscelli Múzeumba).
A budapesti neonmentésben némi javulást a Neon Budapest 2017 oldal öt évvel ezelőtti létrehozása jelentett, leginkább azzal, hogy átfogó felmérés készült az akkor még meglévő neonreklámokról, és hogy felszínen tartotta a neonmentés témáját. Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében indult féléves projekt során a szépen kategorizált és térképre vitt adatbázisba 216 neonreklám került be, sajnos jó részük az oldal indulása óta eltelt időben nyom nélkül eltűnt, és az oldal sem frissül. (Pedig milyen jó lenne mondjuk a Köztérkép mintájára egy korszerű, közösségi hozzájárulással működő, folyamatosan friss, képes online neonadatbázist működtetni.)

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról