Király Péter: ... Ugyanis a 10 évvel ezelőtti helyzethez képest az a nagy fordulat, hogy 1) az olvasóknak már lehetőséget lehet adni a különféle visszajelzésekre 2) a könyvtári katalógus már nem sziget, nem az OPAC egyetlen információforrása, hanem csak az egyik, bár továbbra is a legfontosabb. A különféle webes technológiák és az intézmények adatmegosztásra való igyekezete lehetővé teszi, hogy egy katalógustételt automatikusan kiegészítsünk kontextuális információkkal, pl. szerzők, tárgyszavak Wikipédia-tételeivel, az idegen szavak szótári jelentésével, a földrajzi nevek térképre vetítésével, az időpontok időrendi táblázatba helyezésével, a hasonló dokumentumok felsorolásával stb. stb. Mindez azt segíti, hogy az olvasó könnyebben eldönthesse, hogy az adott könyv tényleg neki szól-e (hogy egy kicsit Ranganathant is idecitáljuk).
Másrészt a könyvtári adatoknak helye lenne más adatbázisokban, pl. aki keresett már a magyar könyvesbolti portálokon, biztos szembetalálta magát azzal, hogy a könyvészeti adatok pontatlanok, ráadásul sok esetben láthatjuk a ki tudja honnan örökölt 256 karakteres mezőhatár okozta címlevágásokat. Miért ne lehet a könyvtárak által termelt minőségibb adatokat kiajánlani számukra? Vagy egy másik példa: irodalomtörténeti adatbázisok tudnának automatikusan kapcsolódni a könyvtári katalógusokhoz, ha azok URL-en keresztül a referenciakönyvek (RMK, RMNy stb.) azonosítói alapján címezhetők lennének. Transzparens, intézményközi névteret használva a múzeumi és levéltári adatbázisokhoz lehetne kiépíteni közös belépési pontokat, ami szintén a kontextuális információkat gazdagíthatja.