SzavazásMennyire kell befogadással foglalkoznunk könyvtárosként?
KIT hírlevél évfolyamok2026
|
Drágábbak a könyvek (Hajtja-e az embereket a könyvtár felé?)
Címkék: könyv- és dokumentumpiac | könyv, papír alapú | kiadó(vállalat), kiadás | információ (elmélet, politika) |
Sárközy Bence, a Libri nemzetközi kiadási stratégiai felelőse:
- Néhány évvel ezelőtt még 3-4 ezer forintba került egy átlagos terjedelmű regény, ma viszont már a 8-10 ezer forintos ármegjelölés sem ritka a könyvesboltokban. Nyáry Krisztián, a Líra Könyv Zrt. kreatívigazgatója szerint bár a vásárlók sokszor sokkolónak érzik az árakat, a statisztika némileg árnyaltabb képet mutat. A szakember úgy látja, a hazai átlagár jelenleg 6-7 ezer forint, azaz nagyjából 16-18 euró körül mozog. Pataki Lajos, az Alföldi Nyomda vezérigazgatója elmondta, hogy a háború következményeként a papírárak két-háromszorosra, az energiaárak négy-hatszorosra emelkedtek, a logisztikai költségek pedig megduplázódtak. A nyomdaipar a ráháruló terhek töredékét tudta csak érvényesíteni, mára pedig bár történt némi visszarendeződés, az árak jóval magasabb szinten stabilizálódtak. A nemzetközi papírárrobbanás mellett a hazai piacot a forint gyengülése is sújtotta. Sárközy Bence kiemelte, hogy a külföldi szerzők jogdíjait euróban vagy dollárban fizetik, és bár a tudatos kiadók ellensúlyozzák az árfolyammozgást, a nyomdaköltség továbbra is jelentősebb tétel marad. Nyáry Krisztián rámutatott arra, hogy a plázák euróalapú bérleti díjai és a katás adózás megszüntetése is drasztikus árfelhajtó tényező volt, különösen a kisebb kiadók számára, akik rengeteg külsős szakembert foglalkoztattak. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
Hírlevélről
A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
| impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |