Gyerekkoromban sokszor gondoltam arra, milyen jó lehet könyvtárosnak lenni - szól az Új Szó véleménycikke. - Mert a könyvtár... Ó, a könyvtár, attól kezdve, hogy először beléptem az ajtaján, örök szerelmemmé vált.
Azóta sok könyvtárban jártam, sőt, könyvtárüzemben, mert az egyetemi könyvtárak bizony nagyüzemként működnek. Megismertem sok könyvtárost, s ma már tudom, mennyi egyéb munkát végeznek azon kívül, ami látható. Pályázatokat írnak, hogy legyen pénz új könyvekre, könyvet válogatnak, rendelnek, beírják a könyvkatalógusba, rendezvényeket szerveznek, óvodásokat, iskolásokat hívnak meg a könyvtárba, mindenféle érdekes dolgot eszelnek ki, hogy olvasásra serkentsék őket...
Fontos dolgok ezek, hiszen a nyelvet, a kultúrát, az önazonosság megtalálását és megőrzését szolgálják. Ezért legszívesebben név szerint említeném ezeket a könyvtárosokat - megérdemelnék - csak akkor kifutnék a terjedelemből. Így most csak egyet említek, Németh Nórikát, a somorjai Zalabai Zsigmond Könyvtár jubiláló könyvtárosát. Ő is folyton sürög-forog és örökké mosolyog, pedig nem volt rá mindig oka, hiszen egy életbe, akár egy kalandregénybe, sok minden belefér. Köszönöm neki, és rajta keresztül a többieknek is, hogy a munkájukkal gazdagítják az életemet-életünket. S biztos vagyok benne, ahogy én emlékszem Erzsike kedvességére, úgy Nórika mosolya is évtizedeken fog átsugározni. Mert olvasók mindig lesznek. Remélem.