- A kórházi könyvtárakból indult
- Könyvtári olvasóklubokban kezdtek nagyobb hangsúlyt helyezni az önismeretre
- Bármilyen szöveg használható terápiás célra, bár 80%-ban szépirodalmat használnak
- A rossz olvasás, alacsony státusz, gyengébb képességek nem akadály az irodalomterápában.

A beszélgetés ismertetője: Bár Nyugat-Európában az irodalomterápia mint terápiás megközelítés nem számít újnak, Magyarországon csak az elmúlt néhány évben került be a köztudatba - noha tulajdonképpen itthon is már a 70-es évektől jelen van. Az Irodalomterápia című, frissen megjelent könyv szerzőjével, Jakobovits Kitti pszichológussal beszélgettünk, akinek elévülhetetlen érdemei vannak az irányzat hazai népszerűsítésében.
Bár az irodalomterápia nem nevezhető új kezdeményezésnek, hiszen az 1970-es évek óta Magyarországon is jelen van, egyelőre kevesen ismerik és használják a módszert. Jakobovits Kittivel, az Irodalomterápia - A könyvespolcod pszichológusszemmel című könyv szerzőjével a megközelítés sajátosságairól, az egyéni és a csoportos foglalkozások alkalmazási területeiről és a terápiás ülésekkel kapcsolatos tévhitekről is beszélgettünk. Mi a különbség irodalomterápia és irodalompszichológia között? Mennyiben más a terápiás olvasás, mint az, amikor csak úgy, kedvtelésből olvasunk valamit? Milyen szövegek alkalmasak terápiás célra, és vajon léteznek-e irodalomterápiás olvasókönyvek? Őrültek-e a zsenik, és zsenik-e az őrültek? Tényleg "ki lehet terápiázni" valakiből a kreativitást? A szerzővel többek között ezekre a fontos és olykor provokatív kérdésekre is kerestük a válaszokat.
Jakobovits Kitti (2021): Irodalomterápia - A könyvespolcod pszichológusszemmel. Budapest: Kulcslyuk Kiadó, 272 oldal.