SzavazásA külföldi könyvtári tapasztalatok, jógyakorlatok...
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Egy új kormányrendelet szerint már nem kell személyes részvétel a közmeghallgatáshoz
Címkék: helyismereti szolgáltatás | hozzáférés, nyitva tartás | információ (elmélet, politika) | jog, külső szabályozás általában |
Az új kormányrendelet alapján el lehet kerülni az olyan viharos jeleneteket, mint amikor a helyiek a gödi Samsung-gyár ügyében zúdították dühüket a vármegyei illetékesekre és a gyár képviselőire egyaránt.
"A közigazgatási hatósági eljárásban a közmeghallgatás az érintettek személyes megjelenése nélkül is megtartható" - mondja ki a csütörtök este megjelent és a háborús veszély idején érvényes kormányrendelet. Az nem derül ki belőle, hogy a közmeghallgatásoknak mi közük van az ukrajnai háborúhoz, de az biztos, hogy az új szabály alapján a hatóságok elkerülhetik az olyan viharos jeleneteket, amilyeneket Gödön vagy Debrecenben kellett átélniük az akkumulátorgyárak elleni tiltakozások miatt. Az eljáró hatóságnak a saját honlapján közzé kell tennie mindazokat az információkat - így különösen iratokat, kép- és hangfelvételeket, internetes hivatkozásokat -, amelyek az érintettek közmeghallgatásban való részvétele szempontjából lényegesek. A közmeghallgatás eredményessége érdekében "más alkalmas eszközt - így különösen helyi műsorszóró szolgáltatást, interaktív kommunikációt lehetővé tevő információtechnikát, hirdetményi vagy közösségi felületeket - is igénybe vehet". |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |