Könyveket venni és aztán nem elolvasni őket, olyan szokás, amelyre a japán nyelvnek saját kifejezése van. Ez a tsundoku, amely a "tsumu", azaz felhalmozás, valamint a "doku", vagyis olvasnivaló szavak összefonódásából keletkezett valamikor az 1800-as évek végén. A jelenség tehát nem új keletű. De vajon mi áll a hátterében?

Maria Popova esszéíró az antikönyvtár fogalmának értelmezése során még ennél is továbbmegy. Szerinte az el nem olvasott könyvek emlékeztetnek minket arra, hogy mennyi minden van a világban, amit még nem tudunk. Vagyis a könyvfelhalmozás egyfajta mentális önvédelem, egyben önismereti utazás: nyitottságra, kíváncsiságra és önmérsékletre int minket mindennap.

Jessica Stilmann író ugyanezt a nemtudás által indukált fejlődni vágyást intellektuális alázatnak nevezi, mely folyamatos tanulásra és döntéshozási mechanizmusaink javítására ösztönöz minket. Szerinte a Dunning-Kruger-effektus - vagyis hogy a legkevésbé kompetensek bíznak a legjobban a képességeikben, míg a legintelligensebb emberek folyton tele vannak kétségekkel - éppen azért működik, mert azok, akik nem hiszik, hogy mindent tudnak, könnyebben, többet és hatékonyabban tanulnak.

Christina Burmeister pszichológus megközelítése ezekkel szemben ennél lényegesen prózaibb: szerinte a könyvvadászat hátterében a legjobb esetben is a gyűjtögetés vágya áll. A lehetséges okok közé sorolja továbbá a sznobizmust. Mint mondja, az emberek egy része csak azért szerzi be a mindenkori bestsellereket, mert azok birtoklása egyfajta bizonyítékot jelent mások szemében a műveltségre.