Dédelgetett szakmai neurózisaink link - mivel folyamatosan rombolnak -, nem biztos, hogy fenntartásra érdemesek. Van lehetőség a változásra is, nevezetesen:
1. vegyük át az irányítást saját hatáskörünkön belül
2. alakítsunk közösséget a hasonló célokért elkötelezettekkel. Johann Hari link ezt a követhetőképpen fogalmazza meg... (MG)
- 2011-ben 142 országban végzett felmérést a Gallup arról, hogy az emberek mennyire elkötelezettek a munkájuk iránt. 63 százalék mondta azt, hogy nem elkötelezett, de úgy-ahogy eltölti a munkanapjait, 24 százalék válasza volt az, hogy kifejezetten utálja a munkáját, és mindössze 13 százalék azt, hogy lelkesen dolgozik. Vagyis, az első két kategóriát összeadva az emberek 87 százaléka nem szereti azt, amit csinál napjai jelentős részében. Csoda, ha nem érzik jól magukat a bőrükben?
Azt is megfigyelték, hogy a hierarchia alapján milyen típusú pozícióhoz tartozik a legnagyobb valószínűséggel depresszió. Ez egyrészt az alacsony státuszúakra volt igaz, másrészt azokra, akik valamiért fenyegetve érezték a saját helyüket, legyenek bármilyen státuszban. De a leginkább azzal kapcsolódott össze a depresszió, ha valaki úgy érezte, nincs semmilyen érdemi irányítás a kezében, és valójában nem más, csak egy behelyettesíthető csavar a gépezetben.
... mit érnek azzal a mentális betegségektől szenvedő emberek, ha azt javasolják nekik, hogy az egész világot meg kellene változtatni, miközben ezt nyilván nem tudják megtenni. Hari erre azt mondja, hogy egyrészt a saját mozgásterén belül persze mindenki tegyen meg, amit tud, de végső soron az egyéni helyzetek javítására a legjobb módszer, ha az egyének összeállnak, és társadalmi változást érnek el - mert a probléma sem egyéni valójában.