Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


FSZEK-fiókot nyitottak - a könyvtári hozzáadott érték lesz mérvadó?

Átadták hétfőn, a magyar kultúra napjához kapcsolódóan a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) pestszentimrei fiókját a Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) emeletén. A 130 négyzetméteren az olvasórészleg mellett egy gyereksarok is kialakításra került.
Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere reményét fejezte ki, hogy a jövőben számos programnak, kulturális eseménynek biztosít majd helyszínt a bibliotéka.
Mint azt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója kifejtette, a tavalyi évben több mint 22 ezer kötetet kölcsönöztek a könyvtárból, és ezek jelentős részét 14 aluli gyermekek tették. Fodor Péter szerint az állandó olvasókon kívül az ezer beiratkozott olvasó azt jelenti, Pestszentimre igényt tart a kulturális szolgáltatásra.
"Már nem azt kell bizonyítani, hogy szükség van a könyvtárra, hanem azt, hogy mint közösségi tér, hogyan járulhat hozzá a programjaival - a klasszikus, hagyományos könyvtári szerepnek a meghaladásával - a közösségi házban megvalósuló eseményekhez" - húzta alá.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról