Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Gazdasági visszaesést okot az internethozzáférés korlátozása

Az internet egyes részeinek nehezen elérhetővé tétele, majd teljes blokkolása nemzetgazdasági következményekkel is jár. Ezen a téren idén messze Oroszország tette maga ellen a legtöbbet, a Top 10 VPN nevű brit technológiai honlap számítása szerint március 22-éig 1,21 milliárd dollárral károsította magát az ukrajnai invázió kezdete óta. Az ár, noha csak egy hónap veszteségét tükrözi, azért rendkívül magas, mivel nagyon nagy tömeg, mintegy 113 millió ember érintett. A második helyre sorolt Kazahsztánban már január óta vannak érvényben internetes korlátozások, viszont ott "csak" 16 millió felhasználót érintenek, ez a kombináció eddig 430 millió dolláros mínuszt jelent az országnak. A harmadik legnagyobb kárt elszenvedő Mianmar (Burma) esetében ugyan legendásan tartósak az offline regulák, de jelenleg csak az ország egy részére terjednek ki, így viszonylag kevés kárt okoznak a Föld egyik legszegényebb országának.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról