Alice Stewartnak, aki felfedezte, hogy a gyerekkori rákos megbetegedések számának növekedése az anyák röntgennel való vizsgálata miatt következik be, nagy szakmai ellenállást kellett leküzdenie. Belegázolt az orvosok büszkeségébe, a röntgen-készülék használatának nimbuszába. Megrendítette azt a képet, hogy a betegeket segítők nincsenek a betegek kárára.
- Honnan tudta vajon, hogy igaza van? Nos, volt neki egy fantasztikus gondolkodási módszere. Együtt dolgozott egy statisztikussal, George Kneale-lel, és George meglehetősen ellentéte volt mindenben Alice-nek. [... Ráadásul] azt a fantasztikus dolgot nyilatkozta a munkakapcsolatukról: "Az én munkám az, hogy bebizonyítsam, hogy Dr. Stewartnak nincs igaza." Kifejezetten azt kutatta, mibe lehet belekötni. Más módokon próbálta közelíteni a modelljeit, a statisztikáit, az adatfeldolgozását, csak hogy megcáfolhassa őt. Abban látta munkájának lényegét, hogy konfliktust keltsen az elméletei körül. Hiszen csak azáltal adhatta meg George a bizodalmat Alice-nak a saját igazában, hogy nem tudta bebizonyítani, azt, hogy nincs igaza. Fantasztikus együttműködési modell! - Olyan gondolkodó partnerek, akik nem csak visszhangozzák egymást! Kíváncsi vagyok, hányunknak van, ill. hányunknak van mersze ilyen társakkal együtt dolgozni! Alice és George kitűnően kezelték a konfliktust. Gondolkodásnak tekintették.

Mire van hát szükség egy ilyen építő jellegű konfliktushoz? Először is, hogy találjunk olyasvalakit, aki merőben más, mint mi. Ez azt eredményezi, hogy ellenszegülünk a neurobiológiai késztetésnek, miszerint valójában azokat kedveljük, akik hasonlítanak ránk, ami annyit tesz, hogy olyanokat kell keresnünk, akiknek eltérő a háttere, az elvei, eltérően gondolkodnak, és mások a tapasztalataik, majd megtaláljuk a módját, hogy kapcsolatba kerüljünk velük. Ehhez rengeteg türelemre és erőbefektetésre van szükség.

És minél többet töröm ezen a fejem, annál inkább az a véleményem, de tényleg, hogy ez valójában egyfajta szeretet!

Tény, hogy a legtöbb óriási katasztrófa nyilvános információkból származik, ám akaratlagosan vakok vagyunk rájuk, mivel vagy nem tudjuk, vagy nem akarjuk kezelni az általuk gerjesztett konfliktust! Ám amikor meg merjük törni ezt a csöndet, vagy merjük meglátni, és merünk konfliktust gerjeszteni, teret adunk magunknak és a körülöttünk lévőknek, hogy a legjobb gondolatokat hozhassuk ki magunkból! A nyílt információ fantasztikus, a nyílt hálózatok nélkülözhetetlenek. Ám az igazság nem fog felszabadítani bennünket, amíg ki nem fejlesztjük a készségeket, a szokást, a tehetséget, valamint a morális bátorságot, hogy fel is használjuk! A nyitottság nem a végcél. Hanem a kezdet.