Mindenki hőböröghet a közösségi médiában, ahol ugyanakkora eséllyel lászik annak a véleménye, aki el sem olvasta azt, amiről nyilatkozik, mint azé, aki diplomázott a témában. Ez akár rendjén is lehetne, csakhát a megalapozottabb vélemény előállításának nagyobb költségét viszont valakinek meg kellene fizetnie... (MG)

HVG: Mi az oka a kritika tekintély­vesz­­té­sének?
Grecsó Krisztián író, az Apám üzent című transzgenerációs regény szerzője: Miért lenne vonzó ma egy fiatal számára például irodalomkritikusnak állni, elolvasni hatszáz oldalt, végiggondolni, szavakba önteni? Azért az ötezer forintért? De amiatt sem egyszerű integrálni az új generációt, mert a print Kelet-Európában nehéz helyzetben van. Nincs olyan polgári réteg, amelynek tagjai esszéket, műbírálatokat akarnak olvasni, de gazdasági vagy kulturális nagyelemzést nem lehet monitoron böngészni. Az a fajta tartás, ami a Lajtán túl megvédi a nyomtatott lapokat, itt nem öröklődhetett át. Hiába mondjuk az olvasónak, ha egyszer megszűnik egy sok évtizedes műhely, akkor az nem tud még egyszer felépülni. Lásd Népszabadság! Ott vannak a politikai okból egymás után kivonuló megyei napilapok, amik sajnos, mióta a kormány tíz éve maga alá gyűrte őket, olvashatatlan propagandatermékek. A szétverésüknek esett áldozatul Magyarország legrégebbi tárcarovata a Délmagyarországban, ahová az első publicisztikát Mikszáth Kálmán írta, és őt követték a viharsarki írók legjobbjai.

HVG: Irodalmi alkotásai szolgálatában áll a nemrég alapított cége, a Grecsó Művek?
GK: Már az identitásom része a színpadi jelenlét, ami apai örökség. A repertoárom a gyerekműsortól az irodalmi előadáson át a stand upig terjed. A cég hat-nyolc embert mozgató produkciók megvalósítását szolgálja. Sokat dolgozunk azon, hogy ezek az olvasás felé is termékenyen segítsék az utat. Én Sebő Ferencnek köszönhetően lettem versolvasó, nem pedig az iskolai szöveggyűjtemény miatt.