A múlt héten megjelent hírt (Toleranciára nevelő gyerekkönyvek -- visszaüt, ami a didaktikus) link folytatva...
Gyurkó Szilvia: az elhallgatás legtöbbször önvédelemből fakad: a szülő azért nem beszél a halálról vagy más kényes témákról a gyerekével, mert saját magát szeretné megvédeni. A szakértő szerint a gyermekvédelem így lesz a legtöbb esetben egy végtelenül álszent dolog. Ha igazán őszintén szeretnénk nehéz témákról, akár a válásról, az elmúlásról, a hajléktalanságról vagy a szegénységről beszélgetni a gyermekeinkkel, érdemes még mindig az évszázadokon át csiszolódott népmesékhez fordulni -- véli. A mai modern mesekönyvek adhatnak szép szavakat, csiszolgatják a szókincset és a stílusérzéket, teremthetnek világokat, de nem végzik el azt a mélylélektani munkát, amiről a nagy meseelemző, a XX. század legnagyobb hatású gyermekpszichológusa, Bruno Bettelheim a tradicionális mesék kapcsán ír. 'Azok számára, akik elmerülnek a tündérmese mondanivalójában, a mese mély, csendes tóvá válik, amely először a saját képét tükrözi vissza; de mögötte hamarosan felfedezi a lelkünk belső kavarodását -- a mélységeket, s azt, hogyan érjük el a békét magunkban és a világban, amely a küzdelmeink jutalma.'
Szekeres Nikoletta csak részben ért egyet mindezzel, mert a népmesék a mai modern gyerekkönyvekkel szemben nem reagálnak korunk jelenségeire. 'Valóban nagyon fontos a pszichológiai vonulat, de emellett a szociológiai, a kultúrantropológiai jelenlét ugyanolyan lényeges mind a gyerek, mind a felnőtt irodalomban. Az irodalomkritikus úgy látja, ezek a könyvek számtalan élethelyzetben hatalmas segítséget tudnak nyújtani a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt.'
Meglátása szerint a mai modern érzékenyítést célzó könyvek akkor működnek igazán, ha 0-tól 8-éves korig a szülő együtt olvassa a gyerekkel. 'Ez egy szülői meló, amit nem lehet megúszni. Ugyanakkor mindenképpen megéri, mert ez egy lehetséges útja annak, hogy egészséges lelkületű, toleráns, 21. századi állampolgárt neveljünk a gyerekünkből, aki megállja a helyét az életben.'