"Ha az információ lenne a hatalom, akkor a könyvtárosok milliomosok lennének" -- hangzott el az Értéknövelő üzleti hírszerzés a vállalati gyakorlatban c. IIR-konferencián a múlt héten. A kijelentéssel ellentétben nehéz lenne a milliomos könyvtárosok nevét sorolni, de természetesen nem ez a lényeg. Hanem inkább az, hogy -- mivel a tudás a hatalom -- az inkább divatszinten emlegetett tudásmenedzsment nem kap lábra a hazai könyvtárakban, sem a szolgáltatásban, sem a szakmai menedzsmenten belül (van ugyan könyvtári hazai tudásmenedzsment-projekt, de a hatalomkultúrában gyakorlatilag fából vaskarika). A tudásmenedzsmentet a könyvtári stratégia (2002-2007) és a MITS is inkább csak deklarációk szintjén támogatja: bennük a fókusz a szépirodalom megőrzése és reprezentálása, ami nem baj, hanem édeskevés, melynek jól látható velejárója a könyvtárak folyamatos és stratégiai piacvesztése. S ez azért szomorú, mert a környezetváltozások nem most kezdődtek: - "...főleg informális csatornák igénybevétele a jellemző." - "Információkat kérnek és nem könyveket. ... Sokkal többféle igénnyel jönnek be, de nem tartózkodnak olyan hosszú ideig." - "Szinte teljesen eltűnt a motívumok közül az olvasmányajánlás, kultúraközvetítés, csökkent az emberi kapcsolatok jelentősége is." Mivel mindezek hét évvel ezelőtt jelentek meg (A könyvtárhasználati szokások változása az utóbbi tíz évben / Vidra Szabó Ferenc. In: Könyvtári Figyelő 1997/1. link ), -- és természetesen számos hasonló figyelmeztető forrást lehetne még felsorolni -- a könyvtári--döntéshozói reakcióképesség szintje (a NKÖM-ös sikerjelentések ellenére) alulmúlja a kívánatos szintet, ami a felelősség megállípításán valamint a tanulságok levonásán túl könyvtárügyi irányvonalváltást tesz szükségessé. (MG)