A bunkó kollégát vagy főnököt talán senkinek sem kell bemutatni. Mentálisan rombolnak, fizikailag kikészítenek. De létezik-e kiút az idegesítő együttlétből? Mi a helyes stratégia: meneküljünk, vagy vágjunk vissza? A lényeg: bunkók között se legyünk bunkók! Alapszabály, hogy minél kevesebbet adjunk magunkból a kínzóinknak. Az érzelmi eltávolodás az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy elviseljük a bunkókat. Ha egy adott konfliktus közben másra, jó dolgokra gondolunk, és a lehető legfelszínesebb válaszokat adjuk, "így a seggfejeknek hamarabb elfogy az üzemanyaguk", ugyanis nem mutatunk érzelmeket, amitől még jobban bepörögnének.
Gyakori védekezési stratégia lehet az is, ha átkeretezzük a problémát és a gondolkodásmódunkat: egy, a könyvben szereplő volt kadét arról mesélt a szerzőnek, hogy az első évben a felsőbb évesek öt centiről üvöltötték az arcába, hogy micsoda csődtömeg. A nőt olyan nevetséges ostobaságokkal szívatták, hogy eszébe sem jutott, hogy neki ezzel foglalkoznia kellene: egy idő után már csak arra gondolt, hogy milyen fantáziadúsan csesztetik megállás nélkül.
A San Franciscó-i Philz Coffee vezérigazgatója például ragaszkodik hozzá, hogy baristái az idióta vendégeket is megfojtsák a kedvességükkel. "Legyetek hozzá kedvesek. A picsába az ilyenekkel, de legyetek kedvesek!" A bunkóságra adott kedves reakció akár zavarba ejtő is lehet, és még az is előfordulhat, hogy a bunkó vendég visszavesz. Kiderült, hogy a kávézó alkalmazottai kollektíven büszkék arra, hogy meg tudják őrizni a hidegvérüket még a világklasszis seggfejekkel szemben is, holott rengeteg hajmeresztő történetről számoltak be. A jutalmunk tehát a tudat, hogy nem alacsonyodnak le, sőt egészen biztosan nem keverednek sárdobálásba sem.