Illyés Klaudia, Kövesdomb. ... Mialatt a gyerekkönyvtárban végeztem teendőimet, úgy éreztem, ennél többet tudok adni. Az egykori igazgatónő támogatásával létrehoztunk egy mozgókönyvtárat, ami azt jelenti, hogy olyan helyekre vittük el a könyvet, a tudást, ahonnan nem tudnak hozzánk eljönni. Ilyen volt egykor a Tudor negyedbeli idősek otthona, a fogház és a rákos gyerekek. Bár az öregek nagyon szerettek minket, mindig öleléssel fogadtak, és úgy is búcsúztunk el, egy idő után az igazgatónő holmi ürüggyel kirakott bennünket. Így maradtak a rákos gyerekek és a fegyencek, de a tavaly ősz óta, hogy felütötte fejét a járvány, a kórházba már nem járhattunk be. Jelenleg a fegyencekhez járunk, ez heti egyszeri foglalkozást jelent. Mindig más-más aktivitást tartok, általában kevés könyvet viszek, mert gyakori, hogy a gyerekeket és fiatalokat átviszik más helyre, vagy éppen tárgyaláson vannak, így bizonytalan, hogy visszakapjuk a könyvet. Akikről tudjuk, hogy ott maradnak, azoknak kölcsönzünk is igény szerint. A kölcsönzés mellett minden szerdán viszünk valamilyen anyagot nekik. Van két önkéntes kolléganőm, akik besegítenek. Ezeken az alkalmakon az alapszabály, hogy bármiről beszélünk. Kérdeznek minket, ha tudunk, válaszolunk, ha nem, utánanézünk. Nagyon szívesen megyek közéjük, és ők is nagy szeretettel fogadnak minket, mi vagyunk számukra a reménysugár.