Omladozó, elhagyott épületek, ipari létesítmények, szellemházak -- ezek az elsődleges célpontjaik a legalitás határán mozgó városfelfedező urbexeseknek.
Nincs nagyváros szerte a világban, ahol ne lennének olyan lepusztult, elhagyatott épületek, amelyek mellett -- netán fölött -- a járókelők nap mint nap elmennek, de vagy nem szereznek róla tudomást, vagy esélyük sincs megtudni, mit rejtenek az omladozó falak. Az urbexesek számára hosszú időn át ilyen felfedezésre váró terep volt Budapesten a Várkertbazár, és ma is ilyen a kiürített Lipótmező vagy Pécsett az elhíresült magasház.
Az urbex szóban szereplő városi jelzőt nem is annyira a helyszínek, mint inkább a műfaj művelőinek összetétele -- jellemzően nagyvárosi fiatalokról van szó -- indokolja. Ahogy azt az utóbbi években Magyarországon is megszaporodott urbexblogok (zászlóshajójuk az Altoman) tanúsítják, minden lehet célpont: lakatlan kastély vagy kúria, bezárt gyártelep vagy bánya, pusztuló remíz és vasútállomás, laktanyák, silók, víztornyok. De van már Csernobilhoz hasonló szellemváros is a palettán: az M1?M7-es sztráda mentén torzóban maradt Tópark épülettömbjei vagy az 1970-es felső-Tisza-vidéki árvíz idején egyetlen éjszaka alatt kiürített és azóta is Csipkerózsika-álmát alvó Nagygéc. A lényeg, hogy az épületek a pusztulásukban vagy elhagyatottságukban is egy letűnt korszak mementói legyenek (ma már az egykori Urbex Napló is 'lakatlan', az utolsó bejegyzés 2008-as).