A napokban kezembe került egy különös könyv. A címe: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? Olvasatlanul afféle kelekótyaságnak véltem, gondoltam, már megint valami idétlenséget akarnak velünk 'lenyeletni'. Olvasva azonban, ha nem is teljesen másként, de másként gondolok Pierre Bayard, francia olvasáskutató könyvére, meg arra a rengeteg könyvre, amelyről magam is -- számos könyvesboltos, könyvtáros, tanár, kulturális újságíró stb. olvasótársammal, hogy csak a legdirektebb szakmákat említsem -- olvasatlanul beszélek nap mint nap. Bizonyos, hogy azzal, hogy olyan irdatlan mennyiség? könyv jelenik meg, amelyekről valamennyit illenék tudnunk, akaratlanul is megváltozik a könyvhöz való viszonyunk. Már rég nem akarunk, nem is vagyunk képesek minden könyvet elolvasni, még a fontosabbakat sem (sőt még a legfontosabbakat sem), viszont mert műveltek, tájékozottak stb.-k vagyunk, beszélünk róluk, és nem csak fecserészünk, de olykor határozott véleményt is mondunk. Mindeddig óvakodtam olyan könyvről véleményt (pláne kritikai véleményt) mondani, amit magam nem olvastam el, mostantól azonban tiszta lelkiismerettel megteszem, és még büszke is leszek magamra -- a modern, haladó gondolkodású, tájékozott embernek nem elolvasni kell egy-egy művet, hanem a kulturális térben kell elhelyezni tudnia, egy kollektív könyvtárban, meg helyére tennie a maga szubjektív könyvtárában. Jó kis könyv ez a franciából fordított kis könyvecske, komoly is meg vicces is, néha úgy tűnik, inkább vicces, ezért hát főleg azoknak ajánlom, akiknek van humorérzékük! Pécsi Györgyi, felelős szerkesztő - F: nov. 30.