Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Így alakult át az olvasás a számítógép és az okostelefon hatására

"Az olvasás technikáját teljesen átalakította a számítógép, mert ezerszer gyorsabb és ezerszer kisebb szövegeket szoktunk rajta olvasni" - magyarázta Fenyő D György. A skimming (pásztázás, amikor az olvasó gyorsan átfut egy szöveget) vagy a scanning (kulcsszókeresés, amikor konkrét információkat keresünk egy szövegben) korábban is létező olvasási technikák voltak, így olvasták az emberek annak idején a lexikonokat, de ez akkor elenyésző részét képezte az olvasásnak. "A Háború és békét nem így olvassuk, hogy megkeressük Andrej egyik mondatát, hanem végigolvassuk a regényt." Fenyő D. szerint ez egy teljesen más gondolkodásmód, hiszen "a könyvolvasásnál azt figyeljük, hogy mit akarhatott az író, tehát föltételezzük, hogy a szerzőnek van a művével valamiféle szándéka és ezért olvassuk el a könyvet. Ehhez képest a számítógépes olvasás és gondolkodás sokkal inkább befogadócentrikus, tehát ott azt olvasom el, ami elém kerül és valamiért érdekel engem."

Fenyő D. szerint ha a számítógép volt az első, akkor a 2010-es évektől az okostelefon elterjedése a második fázis, és "onnantól kezdve egyrészt az történik, hogy az ember minden egyes pillanatban egy virtuális térben is tartózkodik, emellett a hangsúly is áthelyeződik a szóról a képre".

A 2010-es évek óta minden vizsgálat azt mutatja, hogy romlik az olvasáskultúránk, és ebben Fenyő D. szerint is szerepet játszik a számítógép és az okostelefon miatti spontán erózió, amivel szemben az oktatás is tehetetlen. "Az viszont már az iskola felelőssége, hogy mennyit kompenzálunk, mennyire lassítjuk ezt a folyamatot, és mi az, amit cserébe mégis adni tudunk. Ehhez képest jelenleg az irodalomtanítás nagyon keveset tud nyújtani a gyerekeknek."

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról