Az utóbbi években nagyobb ünnepeink alkalmával a Magyar Nemzeti Filmarchívum hozzáférést biztosít egy-egy általa összeállított filmválogatáshoz, amelyből a szabadság napjai alatt kedvünkre szemezgethetünk. A szelekciókban sokféle műfaj és téma megtalálható volt már a játékfilmtől a Budapest utcáit a két világháború között bemutató privát felvételig. Élvezetes időtöltés bele-belepillantani az elmúlt 80 év mozgóképeinek vizuális világába. Örülünk annak, hogy sok évtizednyi fakulás után restaurálva, eredeti színekben virulnak a filmkockák ? és egyáltalán örülünk, hogy a nem ritkán kultikus, mégis teljesen hozzáférhetetlen alkotások most három kattintással elindíthatók, akárcsak egy a YouTube-videó.
Régi filmek megőrzésének legadekvátabb módja természetesen a digitalizálásuk a mai technológia szabta keretek között. Ellenben azt is szem előtt kell tartaniuk ezen anyagokat az örökkévalóság (?) számára megőrizni kívánó szakembereknek, hogy a digitális verzió képi minősége tíz év múlva, a jövőbeli technikai környezetünkben ugyanolyan elavultnak hathat, mint ma az eredeti analóg szalagok, ha néha-néha (működésbe hozható) vetítőgépbe kerülnek. Ez a típusú probléma nem a filmarchívumok sajátsága, a fotógyűjtemények digitalizálási folyamatai során időről időre szintén felmerül. Úgy tűnhet, hogy a kör bezárult, és minden csak a konzerváláson és a jó minőségű digitális kópia elkészítésén múlik. Ezzel szemben mind a hordozó anyagának visszafordíthatatlan elöregedésével, mind a fenntartható digitalizációs rendszerek kidolgozásával, mind pedig a százával futó digitalizációs projektek következtében jelentősen megnövekedett adatbázisok létrejöttével újabb és újabb körök nyílnak a szakmai diskurzusok számára.