Amitől félünk, az gátol minket abban, hogy azzal foglalkozzunk, ami személyesen minket előre visz - figyelmeztet Ranjay Gulati, a Harvard Business School professzora, akinek új könyve, A merészség mikéntje most jelenik meg a HVG Könyvek gondozásában.

HVG: Számos nagyvállalat alkalmazottai körében végzett felméréseket, és a megkérdezettek 95 százaléka azt mondta, nehéz a munkahelyén újítani, háromnegyedük azt, hogy az új ötleteket közönnyel és szkepticizmussal fogadják, vagy nyíltan elutasítják. Mit tehet valaki, ha azt látja, hogy a munkahelyén rossz irányba mennek a dolgok?
RG: A cégek természetüknél fogva óvatosak. Szükség van egy szervezettségre, elszámoltathatóságra, tudni kell, kinek mi a feladata, heti, havi tervekre, ez pedig könnyen oda vezet, hogy nem szabad új dolgokkal próbálkozni. Kövessük csak az előírásokat! És épp emiatt nem ösztönzik azt, hogy az ember megszólaljon. A kérdés az, hogy akkor mégis miként lehet bevinni az innovációt a cégbe.
Az első vállalat, amelyet alaposabban vizsgáltam, a Netflix volt, amely a DVD-kölcsönzésből váltott át előbb a streamingre, majd onnan is a tartalomgyártásra. Ők a folyamatos változtatás, a dinamikus mozgás céges kultúráját alakították ki. Biztonságban érzik magukat azok, akik új ötleteket dobnak be. Ezt felülről szervezik, de arra is szükség van egy jó munkahelyen, hogy az ember ne csak várjon, hogy a főnöke szóljon, mikor beszélhetnek mások.

HVG: 2008-ban készített egy felmérést, amelyben azt találta, hogy a világválság idején nagy átlagban a kockázatvállaló cégek lettek sikeresebbek. De igaz ez a másik irányban is? Az olyan cégek közül, amelyek bátor döntéseket hoztak, mennyi bukott el?
RG: A 2008-as válságban azt mértük, hogy a vállalatok 91 százaléka kockázatkerülő stratégiát választott, csak 9 százalék vállalt kockázatokat, hogy növekedni tudjon. Ez a 9 százalék átlagban jóval jobb eredményeket hozott a többi 91-nél. Sőt, a kockázatvállaló cégek körében nem sokkal, de alacsonyabb volt a bukás aránya, mint a kockázatkerülők között.