Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Író-olvasó találkozó online, iskolai könyvtárban

Hogyan szervezzen az iskolai könyvtár a digitális iskolában író-olvasó találkozót? Mondhatnánk, ugyanúgy, mint máskor, csak épp a tér változik, most online vagyunk. Mégis, talán ebbe nem igazán mer(t)ünk belevágni. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium hatodikos osztályának író-olvasó találkozót szerveztünk Mészöly Ágnessel és Molnár T. Eszterrel június 3-án. Online, Teams-ben kétszer 24 gyereknek.

Könyvtárostanárként én is kerestem a helyem és a lehetőségeim a megváltozott helyzetben. Nyitottság, együttműködések, kapcsolatok építése és digitális kompetenciák fejlesztése lehetnének a kulcsszavak a megoldásra. A vendégeinknek tavaly jelent meg a közösen írt regénye, Az emberek országa. Mészöly Ágnes pedig a közösségi oldalán hétről hétre írja a Csepp című történetét, az adott folytatásról az olvasók dönthetnek. A művekről, alkotói folyamatokról, a regények keletkezéséről beszélgettünk.

A szervezés során még nagyobb hangsúly volt az előkészületeken és az együttműködésen, mint máskor. E-mailben, telefonon tartottuk a kapcsolatot (szerzők, pedagógusok, könyvtáros), Google Dokumentumban raktuk össze a forgatókönyvet. Mivel most nem tudtunk könyvtárba menni, a szerzők rendelkezésünkre bocsátottak elektronikusan két fejezetet a regényből. A kollégáim projektfeladatokat találtak ki a két műhöz kapcsolódóan: jelenetek, karakterek lerajzolása, alternatív folytatás írása, borítóterv készítése, a regény borítójának véleményezése, kérdések megfogalmazása a szerzőkhöz. A beszélgetést a gyerekek által használt Microsoft Teamsben tartottuk. A kollégák létrehozták az eseményt, majd a vendégeinkkel próbahívást szerveztünk. Új volt számunkra, hogy külsőst hogyan tudunk felvenni az eseményhez.

Egy élő találkozó alkalmával, látjuk a résztvevők reakcióját, tapasztalataim szerint gyorsan aktív résztvevői lesznek az eseménynek, számtalan kérdést fogalmaznak meg, dedikáltatni szeretnének. A kiskamaszkor nehézségeivel küzdő diákok, azonban nem szeretik a kamerát bekapcsolni. Hiába ismerős két hónap után az online környezet, feszengenek tőle, mégsem a barátságos könyvtári térben vagyunk. Nem könnyű a "képernyőnek" beszélni, kicsit science fiction, mint a regény műfaja is. Nem látja sem a könyvtárostanár, sem a szerzők, hogy követnek-e még minket a diákok. Viszont a projektek bemutatásával sikerült őket bevonnunk, a bátrabbak kérdeztek, hozzászóltak.

A Teamsben az online könyvtárszoba adta a helyszínt, de a könyvtárostanár bemerészkedett az igazi iskolai könyvtárba, hogy ha csak a háttérben, de meglegyen a hangulat. - A vonatkozó fotókat ld.: link .

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról