SzavazásA külföldi könyvtári tapasztalatok, jógyakorlatok...
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Jókai könyvtára és olvasmányai -- az ismeretterjesztőt kedvelte... A szakemberek szerint ugyanis a gyűjtemény még mai torzójában is a magyar irodalomtörténet egyik legteljesebben egyben maradt írói tárgy- és dokumentumegyüttese. A jeles hagyaték sorsa egyébként akár egy Jókai-regény témája is lehetne: miként merült feledésbe és hanyagolta el az utókor a 19. század végén még több mint két és fél ezer darabos gyűjteményt. Az író halála után hagyatékának az egykori Bajza utcai lakásában, 1909-ben megnyíló Petőfi-ház emeletén szorítottak kétszobányi helyet. A könyvek állaga a szakszerűtlen tárolás következtében már ekkortól folyamatosan romlott. Ezt Komáromi János, a Petőfi-ház titkár-őre, egy több mint ötventételes hiánylista kíséretében jelentette is a Petőfi Társaság igazgatójának, lemondásakor, 1929-ben pedig egy önálló múzeum kialakítását sürgette. Időközben számos kötet a többszöri múzeumi kikölcsönzések és kiállítások következtében megsérült vagy elveszett. A fokozatosan másfél ezresre apadó dokumentumegyüttesből az évtizedek során szakemberek szerint egyes példányok valószínűleg más könyvtárak állományába kerültek, a hiányzó darabok egy része tehát - reményeik szerint - ma is meglehet, csak lappang. Legutóbb például Trenck Frigyes báró német nyelvű memoárja - mely nem mellékesen A két Trenck című regény egyik forrásául is szolgált - éppen az Országos Széchényi Könyvtár fölöspéldány-raktárából került elő. - F: máj. 2.
Régebbi hírforrás(ok): link |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |