SzavazásEgy szakmai előadás célja, hogy...
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Klímaváltozás - zöld-e a könyvtár? Épített környezet és mélyalkalmazkodás"Ez nem a jövőről szól, hanem a jelenről" - mondta pár nappal ezelőtt Mami Mizutori, az ENSZ-főtitkár katasztrófák kockázatának csökkentéséért felelős különmegbízottja, amikor arról beszélt, hogy többet kéne foglalkoznunk az alkalmazkodás és az ellenállási képességek kérdésével, a klímaváltozást kísérő szélsőséges időjárási jelenségek ugyanis már itt vannak.
A következő száz év során Magyarország területének 35-40 százalékán, a déli, dél-keleti és keleti részeken a hőhullámos napok száma az évi negyvenet is meghaladhatja majd. Békéscsaba, Orosháza, Szeged, Kiskunfélegyháza, Kecskemét és Szolnok (sőt, egyes modellek szerint Debrecen és Nyíregyháza is) mind abba a zónába esik, ahol nyaranta sokkal melegebb lesz, és ezeken a hőhullámos a napokon a mai fogalmaink szerint szinte élhetetlen állapotok uralkodnak majd. A felkészülésnek két szinten láthatnának neki az önkormányzatok Szebeni szerint: - egyrészt az épített környezetet próbálhatnák ellenállóbbá és védettebbé tenni, - másrészt pedig közösségi szinten, a lakosok alkalmazkodását és az együttműködésének kialakítását segíthetnék elő. Az OMSZ és a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer honlapján jelenleg is elérhetők olyan térképek, amelyek azt mutatják, az ország egyes részeiben hogyan alakul majd a klíma a következő évtizedekben. Ezeket az előrejelzéseket figyelembe kellene venniük a várostervezőknek is: például hogy a közintézmények nyáron mennyire megközelíthetők vagy van-e a közelükben árnyékos parkoló. Emellett a középületek tervezésénél nemcsak a melegre kell jobban felkészülni, de figyelembe kéne venni azt is, hogy egy ilyen épület hogyan kínálhat könnyen elérhető menedéket mondjuk egy extrém jégeső ellen. További nagyon fontos, nemcsak önkormányzati, de állami feladat a közlekedési útvonalak sérülékenységének feltárása. Sok múlik az alulról szerveződő együttműködéseken és az egyéni ismeretek meglétén is. A mélyalkalmazkodás (vö.: link ) megközelítésben óriási szerep jut a helyi közösségeknek: fel kell tudnunk készülni olyan helyzetekre, amikor egy katasztrófa után hirtelen a közelünkben élőkre, a szomszédjainkra leszünk utalva. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |