SzavazásA külföldi könyvtári tapasztalatok, jógyakorlatok...
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Könyvárverés a gyulai könyvtárbanA betű, a könyv szerelmesei elé igazi kincseket tárt antikvárius és könyvtáros szombaton a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban, az I. Gyulai Könyvárverésen. A budapesti Fekete Hattyú Antikvárium és a gyulai könyvtár között a kapocs Buka Adrienn, az antikvárium tulajdonosa, aki amikor hazalátogat szülővárosába, rendszeresen olvas a könyvtárban. Így született meg tavasszal Krasznahorkai Géza könyvtárigazgatóval a könyvárverés gondolata. Az antikvárium 205 tétel könyvet, térképet, kéziratot, iratot bocsátott árverésre. Nem sok mű, történeti emlék maradt eladatlanul. Buka Adriennt a művek felajánlói megkeresik telefonon, interneten, maga is felkeres gyűjtőket, itt, Gyulán pedig nyáron a könyvtárban fogadta a felajánlott anyagokat. A könyvtár azt kérte, elsősorban helytörténeti anyagokat hozzanak a felajánlók. Az árverés anyagát kiállították, az érdeklődők kézbe vehették, mire licitálhatnak - mondta Krasznahorkai Géza, aki a folytatást tervezi. Néhány száz forinttól 120 ezerig is terjedt a kikiáltásra vitt művek ára. A pénzbeli értéket főként az határozza meg, hogy a mű témája mennyire érdekes ma is, kevésbé a könyv állaga. Sokan licitáltak Gyulán, olyanok is, akik megbízottaik révén szereztek meg egy-egy kuriózumot. A legrégebbi egy német nyelvű, Collenben kiadott könyv volt 1666-ból, melyet 19 ezer forintért vettek meg. Babits Mihály Jónás könyve 1939-ből, a szerző kézjegyével 36 ezer forintért kelt el. - F: szept. 18.
Régebbi hírforrás(ok): link |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |