A lányom iskolájában az első osztályban több kis kosár állt az ablakban, amiken számok voltak. Az első kosárban a könyvek nagyon egyszerűek voltak, egy kép, alatta egy szó. Ahogy a számok növekedtek a kosáron, úgy lett egyre nehezebb a könyvekben található szöveg. A tanító néni határozta meg, hogy melyik gyerek, melyik kosárból válasszon egy könyvet, amit hazavisz magával olvasni. A házi feladat az volt, hogy a szülők minden nap negyed órát a gyerekkel együtt olvassák ezt a könyvet egy héten át. A következő héten másik könyvet lehetett hazavinni. Mivel a lányom úgy kezdte az első osztályt, hogy már tudott olvasni, nem az első, hanem mindjárt a negyedik számú kosárból választhatott könyvet. Ahogy fejlődött, úgy választhatott egyre nehezebb olvasmányt. Általánosnak mondható, hogy minden tanévben volt olyan könyv, svédül 'Bänkbok' (ejtsd. benkbúk) azaz padkönyv, amit a gyerekek magukkal vittek az iskolába vagy az iskolai, ill. kerületi könyvtárban kölcsönöztek. Ezt a könyvet a padjukban tartották, és vagy egy meghatározott időpontban olvasták naponta, vagy akkor, ha egy feladattal készen voltak, és még volt szabad idő az órából. A svéd tanórát persze nem úgy kell elképzelni, mint a magyart.
Több iskolában ez az olvasásra fordított idő reggel, a tanítás elején van, amikor még frissek a gyerekek. A lányom otthon is sokat olvas. Most Harry Potter harmadik kötetét, és egy delfinkönyvet egy olyan sorozatból, amit az igényes göteborgi gyerekkönyvtárosok nem vennének meg a könyvtáruk számára (mi megvettük az egészet). Én azonban semmiben sem befolyásolom a gyermekem olvasási szokásait, hiszen az én szüleim is hagyták, hogy azt olvassak, amit akarok. - F: Maria Larsson előadása az 'Olvasnak még a fiatalok?' c. konferencián, Miskolc, 2008. október 17.