Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Kovács Mátéról, tömören

A Debreceni Egyetem könyvtárának egykori igazgatója, Kovács Máté életútját mutatja be az a vándorkiállítás, amelyet mától láthat a közönség a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár előterében, a Főépületben.
Kovács Máté 1949 és 1956 között állt a Debreceni Egyetemi Könyvtár élén. A hét esztendő alatt a könyvtárban dolgozók száma megduplázódott, a könyvállomány a háromszorosára nőtt, elérte a milliós nagyságrendet. Igazgatóként a hazai könyvtárügy vezéregyéniségévé vált. Tagja volt az Országos Könyvtári Tanácsnak, majd ő töltötte be az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács elnöki tisztét. 1956-ban kérték fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtártudományi Tanszékének vezetésére, ahol másfél évtizeden át irányította az egyetemi szintű könyvtáros-képzést, tanította a jövendő könyvtárosok nemzedékét.
- Kovács Máté emblematikus vezetője volt a Debreceni Egyetem könyvtárának, így az életútját bemutató tárlat nem is kerülhetett volna méltóbb helyre, mint az Egyetemi és Nemzeti Könyvtárba - mondta köszöntőjében Karácsony Gyöngyi. Az intézmény főigazgatója beszédében kiemelte: az egykori igazgató sokat tett a gyűjtemény fejlesztéséért, azért, hogy az állomány országosan elismert, tekintélyes nemzeti gyűjteménnyé váljon.

Hírforrás: HAON
2017. október 16.  •  Továbbküldöm a hírt
Link e hírhez:
http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=kovacs_materol_tomoren
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról