A közkönyvtár és a demokrácia kapcsolata régóta magától értetődő, már-már misztikus toposz, a szakma alfája és ómegája. A köztudatban a könyvtár a demokrácia közvetítőjeként él: az információk forrása és csatornája, a közösség tagjainak támasza a tanulásban, művelődésben, az önálló véleménnyel bíró, öntudatos polgárrá nevelődésében.
A politikai és anyagi támogatás megszerzéséhez azonban nem elégséges, hogy a könyvtárak saját, demokráciában betöltött szerepüket számadatok nélküli, retorikai eszközként használják. A támogatásszerzést tovább nehezíti, hogy a könyvtárak hagyományos politikai semlegessége nem teszi lehetővé a lobbizást, az egyik vagy másik párt mellett való elköteleződést. Az értékként számon tartott könyvtári semlegességet azonban napjainkban sok kritika éri, és valós voltát sokan és sokféleképpen cáfolják.
A politikusokat és döntéshozókat ugyanis a könyvtárak fontosságának egyszerű sulykolásával nem lehet eltántorítani a megszorító intézkedésektől, csak meggyőző és gyakorlatias demonstrációval. A mechanikus mutatók helyett -- mint a beiratkozott olvasók és a kölcsönzések száma -- a szolgáltatások, a használóknak nyújtott információk, a programok közösségre gyakorolt hatását kellene láthatóvá tenni. Egy 2010-es tanulmányból tudjuk például, hogy az internet segítségével állást kereső 30 millió ember közül 3,7 millióan a könyvtár által nyújtott internetes lehetőségek segítségével jutottak munkához, és lettek szociális ellátottakból újra adófizető polgárokká. Hasonlóképpen ki lehetne mutatni a könyvtárnak a helyi gazdasági fejlődésre, a lakosság egészségi állapotára, az oktatásra gyakorolt pozitív, gazdasági vonatkozású hatásait is.
A csöndes beletörődés és a semlegesség hangoztatása a jelenlegi, megszorításokat pártoló politikai és gazdasági környezetben nem megfelelő hozzáállás.(Demokrácia, semlegesség és ezek értékének felmutatása a megszorítások korában, ref.: Fazokas E.)