A fenntarthatósági átmenet leggyakoribb kérdése, hogy a transzformáció honnan indul. Alulról, az egyén szintjéről? Vagy felülről, állami esetleg globális szintekről? Ám a globális szinteken messze nem olyan sebességgel hozzák meg a kollektív döntéseket, amilyen sürgetőnek egy fenntarthatóságért aggódó egyén azt elfogadhatónak találná. A fenntarthatóság témáját fontosnak tartó emberek sokszor elveszettnek és tehetetlennek érzik magukat. Ilyenkor gyakran találjuk magunkat szembe a Zöld Egyenlőség szellemi műhelyében már gyakran emlegetett klímaszorongással, esetleg klímagyásszal. De mi történik, ha közösségeket hoznak létre? - írja bevezetőjében az Új Egyenlőség "Nem egyedül vergődsz: közösségek a fenntarthatóságért" zöld podcastja.

Kiss Gabriella, a Budapesti Corvinus Egyetem docense kutatásai alapján a fenntarthatóság valamely szeletével foglalkozó közösségek három hatását emelte ki:
1. Lefordítási funkció: értelmezhetővé teszik az egyének számára az összetett, bonyolult kérdéseket. Például hogy az újrahasznosítás érdekében megéri-e meleg vízzel elmosni a műanyag palackot. Az ilyen és hasonló kérdésekben a tagok megismerik egymás szempontjait és jó gyakorlatát, így cselekvésük eredményesebbé válik.
2. Továbbgyűrűző hatás: aki bicikliszerelő műhely igénybevevője vagy közösségi kert művelője, előbb utóbb a fenntarthatóság más kérdései iránt is érdeklődni kezd: mi többet tehetek közös céljainkért? Így majdnem mindegy, hogy melyik területen kapcsolódik be először az egyén a folyamatba [vagy a könyvtár mely fenntartható közösségi tevékenység támogatásával kezd - szerk.].
3. A pozitív hozzájárulás érzése: a tagok pozitív érzésekhez jutnak a hasonlóan gondolkodó emberek közösségben. A pszichés jobblétet és a tanulás örömét kínálja.