Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Különleges blogsorozatot indított az egyetemi könyvtár és a Tudásközpont

A közösségi tudományt középpontba állító blogsorozatot a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont indította el weboldalukon.
Ezen területtel a könyvtár egyik munkacsoportja kezdett el foglalkozni 2021-ben. A közösségi tudomány a nyílt tudományos rendszer egyik formája, amely a társadalom aktív bevonását jelenti az adatok és információk gyűjtésébe. A tavalyi évben megalakult csoport célja, hogy a Pécsi Tudományegyetemhez kötődő közösségi tudományos, illetve a közösséget érintő projekteket feltérképezze és támogassa. Feladatuknak tekintik olyan tevékenységek, szolgáltatások létrehozását, amelyek növelik az egyetemen megszerzett tudást és a társdalomra gyakorolt közvetlen hatást. Mindezt olyan ismeretterjesztő rendezvények és előadások szerzésével szeretnék elérni, amely nem egy passzív, hanem egy, a párbeszédre, a társadalommal való együttműködésre és visszacsatolásokra épülő aktív közösséget hoz létre az egyetemi tudományos életben.

A munkacsoport célkitűzési között szerepel, hogy ez a megközelítési mód ne csak új ismeretek és módszerek bevonását jelentse a már meglévő projektekbe, hanem újfajta kezdeményezéseket is eredményezzenek. Az indított blogsorozat részét képezi a jelenleg is futó, valamint a múltban működő közösségi tudományhoz köthető tevékenységek bemutatása.

A Pécsi Tudományegyetemen két ilyen projekt is működik, amelyek várják a közösség tagjainak megfigyeléseit. Az egyik a DRYvEr nevet viseli, amely a különböző vízforrások kiszáradásával és annak megelőzésével foglalkozik. A másik projekt a Mosquito Alert, amelyet állami kutatóközpontok irányítanak, köztük a Pécsi Tudományegyetem. Ez a kezdeményezés azt a tudományos munkát segíti elő, amellyel nyomon követhető a különböző fajta szúnyogok terjedése, viselkedése, felbukkanási helye, hogy aztán a kutatók kidolgozhassák a megfelelő alkalmazkodási módot az emberek számára. A közösségi tudomány szerepéről, történetéről, jelenlegi helyzetéről, célkitűzéseiről és a két projektről bővebben a my.lib.pte.hu link oldalon olvashatnak az érdeklődők

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról