'Bevezették az ún. lebegő könyvgyűjtemény fogalmát: e szerint a könyvtárközi kölcsönzés keretében a valamely könyvtárnak elküldött művet a kérő könyvtárban tartják mindaddig, amíg valaki nem kéri ismét. A megyei könyvtár az újonnan vett könyvet annak a könyvtárnak továbbítja, ahonnan azt először kérik, ezután a könyvtárakban körözik az új könyveket.' -- olvasható a TMT 2006/4. számában, A norvég könyvtári rendszer, új kihívások a látóhatáron c. cikkben. A jelenség nem teljesen új (a KIT kétszer is írt róla korábban), bár idehaza merőben szokatlan; a gyűjtemény szempontjai helyett a használókat helyezi középpontba. Nyugati közkönyvtárakban egyre gyakoribb, hogy pl. a városi könyvtári hálózatban kért dokumentum a kérő könyvtárban marad, míg onnan el nem kérik. Hiszen a kifejezett olvasói igény fontosabb, mint a korábban elgondolt adminisztratív elgondolás. E mentén tovább gondolkodva eljuthatunk az olvasói igények által alakított, finomított állományig. Ilyen módon nem alakul ki egyfajta hierarchiára alapuló, mesterségesen elképzelt, kétszintű könyvtári rendszer -- vö.: ODR-könyvtárak és a 'maradék' --, hanem a tényleges használói igények (és szolgáltatások) irányítják a rendszert -- amely egyébként egyben a minőségirányítás alapelve is. Ha tehát minőségirányítás gyakorlati alkalmazása teret nyer, akkor az átértékelheti a jelenlegi könyvtári hierarchiákat is.