... a tér közelében ülünk le egy kávézóban, hogy megismerkedjem András nem szokványos karrierjével . bár ez a kifejezés nem hangzik el beszélgetésünk során.
Nem éppen szokványos, írom. Mert mi kell ahhoz, hogy valaki jó eséllyel megpályázhasson egy vatikáni könyvtárosi állást? Nem árt például néhány élő és holt nyelv ismerete, egy-két diploma, tudományos eredmények, elszántság, némi kalandvágy, szolgálatkészség, történészi véna, diplomáciai érzék? Folytassam még? Jó, egyet még mindenképpen megemlítek: az sem baj, ha valaki éppen jókor van jó helyen.
De kezdjük a végén. András éppen a berlini Max Planck Intézetben dolgozott, amikor a Vatikáni Könyvtár egyik munkatársa nyugdíjba menetelével az állás megüresedett. Azt tudnunk kell, hogy a vatikáni könyvtári állás olyan, mint egykor a vasutasoké volt: nyugdíjas - amelyet nem hirdetnek meg. Ajánlás szükséges hozzá, amelyet András a német professzorától kapott meg. Ez azonban még nem jelentette automatikusan az állás elnyerését is - ugyanis különféle ajánlással további harminckilencen pályáztak rá. Végül négyüket hívták meg személyes beszélgetésre, az állást pedig 2013-ban az egy éven keresztül tartó procedúra lezárása után András kapta.
Mi volt a tarsolyában? Doktori értekezése például, amelyet a Közép-európai Egyetemen védett meg. Témája a középkori Bizánc volt. Ehhez kutatott Athénban és a németországi Wolfenbüttelben, az Ágost herceg által alapított könyvtárban. A latin és a történelem iránti érdeklődést még a zalaegerszegi gimnáziumában keltették fel benne a tanárai, olyannyira, hogy érettségi után felvételi nélkül iratkozhatott be az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. E tárgyak mellett végezte még az ógörög szakot. Miután elkötelezte magát az ógörög mellett, a holt nyelv ismeretét Londonban mélyítette el. Nos, ennyi az egész? lehet utána csinálni. De lássuk, mi is lenne a feladat Vatikánban: ...