Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Menóra-rongálásért: olvasónapló-írás, büntetésképpen

Elítélte a bíróság azt a három fiatalt, akik 2013 november végén úgy döntöttek, rongálnak itt-ott a fővárosban. A bíró igencsak ötletes mellékbüntetéssel rukkolt elő -- értesült a Hír24.
A már húszas éveik elejét taposó kompánia vallási tisztelet tárgyának megrongálásával folytatólagosan elkövetett rongálás és folytatólagosan elkövetett garázdaság miatt foglalhatott helyet a vádlottak padján. Az ügyben néhány hete hozott döntést a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az elsőrendű vádlottat egy év két hónap, cinkosait - mint bűnsegédeket - egy év, illetve tíz nap börtönbüntetésre ítélte, mindannyiuk esetében két évre felfüggesztve azt.
A bíró azonban 'külön magatartási szabályként' előírta számukra két könyv elolvasását: az egyik Fejtő Ferenc Magyarság, zsidóság, a másik pedig Fleck Gábor és Szuhay Péter, Kérdések és válaszok a cigányságról című műve. A fiúknak olvasónaplót is írniuk kell, majd bemutatni azt a melléjük kirendelt pártfogó felügyelőnek -- írta megkeresésünkre a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

Az alábbi mezőbe beírva az email címét, feliratkozhat a KIT hírlevelére.

* név:
* e-mail cím:
intézmény, cég:





adatkezelési szabályzat elolvasása


Az itt megadott adatokat csak a hírlevél kiküldésére használjuk fel.



Hírlevélről

A hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 25.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat a csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x %-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról