Amikor 1998-ban lefordítottam magyarra a Közkönyvtári chartát link , és a Maurice B. Line-előadásokat hallgató egyes magyar könyvtárvezetők lehetőségeket szimatoltak meg a jól csengő TQM-ben, úgy véltem, egy a használók érdekeit deklaráltan felvállaló nyilatkozat gyorsan el fog terjedni könyvtárainkban. Nagyot tévedtem - nem is utoljára. Az angol minta szerint a Közkönyvtári charta - legalábbis kivonata - megjelent a közkönyvtárak bejárataiban, és a betérő olyan bizalomkeltő szövegeket, mondatokat olvashatott benne, mint pl.: képzett személyzet áll az ön rendelkezésére, a könyvtár helyiségeit naponta takarítjuk, a könyvtári dokumentumokat beszerzésnél gondosan válogatjuk. - Azaz: szinte semmi olyat nem állítottak benne, ami ne tartozott volna a napi rutinhoz. De akkor miért van, hogy brit közkönyvtár bejáratában láttam ilyet, hasonló magyar esetről viszont hírből sem hallottam, hogy valaki élt volna e PR-lehetőséggel.

Az okok szerteágazók lehetnek, és felmérés nélkül nem lenne helyes sarkos véleményt megfogalmazni. Ezért csak megfigyelésen és félhomályos folyosók beszélgetésein alapuló sejtés, hogy merev, hierarchikus kultúrában félünk bármit is garantálni a használók felé. Mert mi van, ha netán nem tudunk megfelelni az ígérteknek?! Ha ez igaz, akkor ahhoz sem kell sok fantázia, hogy a használók ilyetén kiállás hiányában nem növelik sem elvárásaikat, sem elégedettségüket a könyvtárak és könyvtárosok irányába.

A számok azt mutatják, hogy egyre többen meg merik vallani a kérdezőbiztosoknak, hogy nem szeretnek olvasni. Ezért az őszinteség növekedésével az sem zárható ki, hogy a könyvtárat is egyre kevesebben fogják - legalábbis számukra - hasznos intézménynek tartani.
Még mindig nem túl késő meggondolni magunkat... (MG)