- Először is lényeges, hogy egyáltalán olvassunk - mondja Korzenszky Richárd Prima Primissima díjas tanár, irodalmár, bencés szerzetes, a tihanyi apátság volt elöljárója. Olvassunk, hogy magunk képzeljünk el egy tájat, egy találkozást, arcokat, szemeket, gyermekeket és öregeket, születést és halált. Olvassunk, hogy rá tudjunk érezni mások örömére, bánatára. Más írta le, de bennem épül föl egy színes világ.

Az olvasás tehát egy másik világot tesz jelenvalóvá számomra, amelyhez alkalmazkodnom kell.
- A klasszikus irodalomban emberléptékű az idő múlása - teszi hozzá Nyáry Zsigmond, aki szintén magyar­tanár, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. - Akármennyire eseménydús is a cselekmény, mégis minden feldolgozható. Amikor az ember egy ilyen könyvet olvas, ő maga is ennek az időnek a sodrába kerül, óhatatlanul felveszi a ritmusát, mert nem lehet felgyorsítani, nem lehet beletekerni, mint egy YouTube-videóba. A nagyregény igazi időutazás, fontos terápiás jellege van, nevezetesen hogy belassulásra kényszerít, ami nagyon is szükséges lenne a mai ember számára.

- A klasszikus szépirodalom olvasásának célja nem az ismeretszerzés - folytatja Korzenszky Richárd. - Az olvasás a szó legtisztább értelmében "érzékenyít": egyrészt segít abban, hogy emberségemben gazdagodjak, másrészt abban, hogy meg tudjam érteni a világot. A tiszta szöveg mondatai belém ivódnak. Segítenek, hogy meg tudjam nevezni, ki tudjam mondani a történéseket. Azt, ami bennem megy végbe, és azt is, ami körülöttem történik. Segít, hogy ne záruljak magamba, hogy meg tudjak érteni másokat, és meg tudjam értetni magamat másokkal.