Fiatalít, segít a mentális egészséget fenntartani az új pályaív kezdése - már, ha képesek vagyunk erre. Hasonlóképpen új szempontokat hozhat a könyvtárba a nem könyvtáros végzettségű, tapasztalt szakember. Van-e értelme az életpálya-modellnek, melyek a lehetőségek és hogyan kerüljük el a buktatókat? (MG)
- Egy nemrégiben készült nagymintás, több százezer munkavállalót bevonó amerikai Gallup-felmérés szerint az összes munkavállalónak legfeljebb a fele, de a baby boomerek és az X-generáció tagjainak, vagyis nagyjából a mai 40 és 70 év közöttieknek mindössze a harmada érzi elhivatottnak magát a munkája iránt.
A rossz érzésük leküzdése helyett a Koppenhágai Boldogságkutató Központ adataira hivatkozó Hagerty szerint inkább azon kell gondolkodniuk, hova és hogyan váltsanak. A dániai intézet 2600 munkavállalót érintő kutatása szerint a munkavállalók akkor a leginkább elégedettek, ha úgy érezhetik, hogy fontos cél érdekében dolgoznak.
Miközben bármilyen korú alkalmazott érezheti magát boldogtalannak magát a munkahelyén, a középkorúak többnyire minden más csoportnál hajlamosabbak erre. Többnyire bezárva és megrekedve érzik magukat, a magasabban képzettek ráadásul inkább, mint azok, akik legfeljebb érettségivel kezdték a karrierjüket. A Gallup-kutatásokat végző Jim Harter szerint ez azzal állhat összefüggésben, hogy a magasan kvalifikáltaknak az elvárásaik is nagyobbak, így a valóság inkább gyomorszájon vághatja őket.
Fásultság ide vagy oda, a karrierváltás nem fenékig tejfel, és nem is jön be mindenkinek. A sikersztorik mellett minden bizonnyal jó néhány példa gazdagítja azoknak a tapasztalatát, akik unalmassá és rutinszerűvé vált munkájukat maguk mögött hagyva mégsem tudtak más terepen sikereket elérni, így két szék közül a pad alá estek. Hagerty szerint erre az jelent leginkább biztosítékot, ha a változás jelentős, de nem túlságosan nagy. Magyarul: gyümölcsözőbb lehet a társszakmák, az eredeti tevékenységhez közelebb álló munkakörök közül válogatni.