Múlt héten szóba került a Közepes fejlettség csapdája link , melynek jellemzője az extraktivitás, azaz az erőforrások - információ, figyelem, anyagi eszközök - egy szűkebb csoport kezében összpontosulnak. Ennek ellentéte az inkluzivitás, amely az erőforrásokat a lehető legszélesebb körben igyekszik teríteni, így mindenki tudását becsatornázza a fejlődésbe. Ez egyben a jövőbeni versenyképesség egyik előrejelzője is. És mivel az emberek sokfélék, együtt jár a különböző szempontok, megközelítések együttélésével. Nézzünk néhány példát:

1. Ha egy szakmai seregszemlén vagy vándorgyűlésen a szakmabeliek alcsoportok szerint osztják meg ismereteiket, mint például közkönyvtárosok, orvosi könyvtárosok, műszaki könyvtárosok stb. szekciói, akkor a tudás sokkal kevéssé áramlik e csoportok között. Ennélfogva nem szélesedik horizontjuk, kevésbé tanulnak meg közösen fellépni szélesebb közös célok mentén, nem tekintenek rá külső szemszögből a saját gyakorlatukra.

2. Ha a hivatalos szakmai fórumokon hiába keressük azokat az embereket, akik a máshogyan, más szemszögből, netán ellentmondva látják a tárgyalt témákat - mert nem hívjuk meg őket -, akkor bár megmenekülünk a vitától, megnő annak a veszélye, hogy a születő gondolatok és döntések belterjesebbek lesznek és nem állják ki az idő próbáját.

3. Ha a szakmai rendezvényeken gyakran elmarad a kérdezés és a diskurzus, mert
- vagy eleve nem volt betervezve,
- esetleg az előadók nem tartották magukat a keretekhez és "elfogyott az idő",
- illetve a jelenlévők nem merik megkérdőjelezni és kommentálni a nagynevű előadót,
ismét csak elmarad a kreatív súrlódás, amikor egy kellemetlen szembesülés alakul ki az elhangzottakkal, amely akár új gondolatokat, majd később innovációt ébreszthet.

Mindezek alapján lehet ugyan innovációról beszélni, de ha az innováció alapjai gyengék, netán a bevett szakmai gyakorlattal ellentétesek, akkor lemondhatunk a szakmai versenyképesség növekedéséről. (MG)